VOR - Parádés Lisszabon

2012.06.11. 11:32  - Sallai Gábor
Rovatok: nagy versenyek, vor  I  Kommentek: 0 hozzászólás
Cimkék:
VOR - Parádés Lisszabon

Francia előny a Volvo Ocean Race portugál állomásán, a spanyolok támadnak.

Nem sokkal a szombati kikötői futam rajtja után összeakadt a Puma és a Telefonica. A bőszeles indulás kissé összekuszálta a dolgokat, mivel a VOR-on nem kell 3 percet várni a bőszeles vitorla felhúzására, mint a hazai túraversenyeken. A Telefonica hátulról, alulról érte utol Ken Read csapatát és kis szlalomozás után luvolta fel a Puma hajóját. A videón keresztül nézve elég szoros volt az ütközet és a zsűri még helyben úgy döntött, hogy az ésszerű menetirány fölé vitorlázott a spanyol csapat ezért nekik járt a 360 fokos büntetés. Ennek végrehajtásához persze le kellett húzni a blisztert, amivel kb 600 métert vesztettek a kb 15 csomós szélben.

vor120609roman5304.jpg

A Tajó folyó torkolatán felfele vitorlázva jópár halzolás után és a  bőszél végén a kiwik korai előkészülete miatt a franciák vették át a vezetést. Innéttől növelte előnyét a Groupama csapat. A második hátszelet ugyan elhibázták, de a győzelmet már nem adták el. Akciózott az Abu Dhabi is, akik nem tudták leengedni a spit a második hátszél végén, így kénytelenek voltak levitorlázni a pályáról, hogy kioldják az árboc tetején fennragadt blisztert, de legalább a térképen maradtak. A Telefonica csapatának pechszériája már-már vetekszik a schumacheri pechsorozattal. Az utolsó kör elején leszakadt bliszterüknek és a korai büntinek köszönhetően ismét utolsók lettek, ha jól számolom sorjában a negyedik alkalommal, összességében hatodszor. A Groupama így 7 ponttal húzott el legnagyobb riválisától és már a Puma hátránya is csak 5 pont a spanyolokhoz képest.

vor120609roman5404.jpg

A szombati kikötői futam után következhetett a 8. szakasz rajtja vasárnap délután. A Lisszabon - Lorient szakasz a maga "sprinttávolságával" (1940 mérföld) szinte felüdülés lesz a csapatok számára. A rajtot követően a hajók az Azori szigetcsoport legjelentősebb tagja, a São Miguel sziget fele vették az irányt. A szervezők ezzel az extra sok-száz mérföldes szigettúrával kedveskedtek a versenyzőknek. A portugál fennhatóságú sziget a maga 759 km2 nagyságával a amúgy a legnagyobb az Azori szigetcsoporton belül. Legmagasabb hegye a Pico da Vara, ami 1104 méterével sajnos 90 méterrel magasabb a Kékesnél is.

Vasárnap más irányú (északi) gyengébb szél köszöntötte a csapatokat a rajtvonalon. Mivel a pálya nagyjából merőleges volt a szélirányra és a pályatengely közel volt az északi parthoz ezért nehéz dolguk volt a csapatoknak. (Kb olyan szélviszonyok voltak, mint amikor nálunk éppen elvonulóban van egy északi front, kezd döglődni a pöffös szél és ilyen körülményekben a Hajógyári-öböl és a nagymóló között feszítenének ki egy pályát, plusz véletlenül egy tanker parkolna a Hajógyári kikötő előtt keresztben.) A rajtnál az összetettben vezető Groupama feszült neki a második helyen álló spanyoloknak. A szituáció a franciák szerint szabálytalan volt, de ezúttel nem büntették a spanyolokat. Az Abu Dhabi a bőszeles rajtnál becsavarta a gennakert a forstag mögé és időbe telt a tisztázás. A többiek hatalmas csatában a part mellé tömörültek az áramlás hatásai miatt, ahol néha teljesen elállt a szél. Az Abu Dhabi viszont a folyótorkolat közepére kényszerült a bénázás után, ahol jóval kifújtabb szél fogadta őket. Jelentős hátrányukat gyorsan letudták, beérve a harmadik helyre a leebójánál. A legjobban a Puma és a Camper ügyeskedett és került az élre az első pár mérföldes szakaszon. A Groupama elügyetlenkedte a dolgot és utolsóként ért le a bójához és utolsóként is kezdte meg a menetelést kifelé a torkolatból. Ám 24 órával a rajt után - nyilván nem érdemtelenül - már az összetettben vezető két éllovas vezeti a mezőnyt nyugatnak.

A közvetítések izgalmasak voltak és látványosak, aki nem hiszi, nézzen utána a youtubeon!

A befutó szombaton várható. Stay Tuned!


Fotó: IAN ROMAN és PAUL TODD/Volvo Ocean Race

Bejelentkezés
E-mail  
Jelszó  
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Kiemelt cikkekKiemelt cikkek

Kiárusítás

2013.04.24.   1 hozzászólás
Valamikor volt egy webáruházunk, aminek megszüntetésekor maradt néhány...

BB Charter – Balatonboglár

2013.04.24.   0 hozzászólás
„Változó tájakon – állandó kényelem.”

Delphia vitorlás és motoros hajók

2013.03.12.   0 hozzászólás
2013 februártól hazánkban új képviselővel kezdte meg a szezont Delphia...

Amikor a napfény kárt okoz…

2013.03.01.   0 hozzászólás
…segít a pr UV nap és fényvédő….

Életmentő távcső

2012.10.03.   0 hozzászólás
Talán a Titanic sem süllyedt volna el...
Kiemelt adok-veszekKiemelt adok-veszek

Használt vitorlák nagy választékban

2011.09.01.
Használt vitorlák nagy választékban többnyire a legnagyobb európai...

Rendelje meg CODE8 hajóját!

2011.09.01.
Carbon One DEsign 8 = CODE8 teljesen karbon verseny-túra hajó az Öné is...
EseménynaptárEseménynaptár

Finn Masters Világbajnokság

2013.05.17. - 2013.05.25.

Tóth István Emlékverseny

2013.05.17. - 2013.05.20.

Pünkösdi Regatta, Keszthely város Nagydíja

2013.05.18. - 2013.05.20.

EUROSAF - Delta Lloyd Regatta

2013.05.21. - 2013.05.25.

Atomerőmű kupa

2013.05.24. - 2013.05.26.

Badacsony Match Race

2013.05.24. - 2013.05.26.

REPÜLŐ HOLLANDI VILÁGBAJNOKSÁG

2013.05.24. - 2013.06.01.
Legfrissebb fórum hozzászólásokLegfrissebb fórum hozzászólások

Túrázóknak ajánlott

539 hozzászólás 2013.05.22. 14:56 - KN

Fények kis vitorlásra! ötletek

8 hozzászólás 2013.05.22. 10:36 - szapcsika

Bója vagy nád

15 hozzászólás 2013.05.21. 23:28 - szekely

Balcsi végnapjaitól

2520 hozzászólás 2013.05.21. 21:28 - Picur17

Nyilvános Adok-Veszek

674 hozzászólás 2013.05.21. 20:55 - Vajda Róbert
Hírlevél feliratkozásHírlevél feliratkozás
hírlevél Az alábbi űrlapon adja meg nevét és e-mail címét.
SzavazásSzavazás
Kérjük csak akkor válaszoljon, ha látta!
Hiba történt az űrlap feldolgozása közben!
szavazás