Új Keszthely-Kenese rekord! Interjú

2011.09.07. 17:13  - SG
Új Keszthely-Kenese rekord! Interjú

A HunCat katamarán 2 óra 42 perc alatt teljesítette a Keszthely – Balatonkenese távot. Ez az idő 59 perccel jobb, mint a korábbi rekord, amit még egy egytestűvel tartott évekig Majthényi Szabolcs csapata. Rajnai Istvánt kérdeztem motivációról, nehézségekről és a kísérletről.

Sailing.hu: Egy ideje készenlétben álltatok és jópárszor rá is próbáltatok a Keszthely-Kenese rekord megdöntésére. Mesélnél kicsit erről?

Rajnai István: Az elmúlt időszakban ez volt a harmadik próbálkozás. Az előző két alkalom során Tihany előtt leállt a szél kicsivel. Nehéz olyan időpontot választani, ahol megfelelőek a körülmények. A meteorológiai előrejelzéseket folyamatosan figyeltük és vártuk hogy 6-8 órán át kedvezően alakuljanak a szélviszonyok, egyúttal azt is megtapasztaltuk, hogy még front esetén is inkább a kora reggeli órákban kell elindulnunk, hogy friss szélben érjünk végig. Alapvetően a déli irányú szelekre vártunk, de kevés ilyen lehetőség volt a nyáron. A hajó nagyszeles, a hajóban rejlő lehetőségeket leginkább az idei Fehérszalagon mutattuk meg, ahol kimagasló időeredménnyel nyert a csapat. Ezúttal is hasonló lehetőségre vártunk.

SiHu:Miért foglalkoztatott ez a rekord benneteket ennyire?

RI: Már a hajó felújítása során (2009-2010 tele) többször szóba hozták a srácok, ez a hajó erős szélre termett, menni kellett, de tavaly sajnos nem jutottunk el odáig.

 

SiHu: Mások voltak az időjárási körülmények most, mint a korábbi kísérletek során? Volt kritikus pont?

RI: Korábban fordítva volt, akkor a Keszthelyi-öbölben volt erősebb a szél, pedig akkor is északi front volt, ezúttal itt reggel 8-kor csak csíkokban jöttek le az erős pöffök. Györökön lepörgött, kicsit szembevágott a szél és el is gondolkoztunk a kísérlet sikerességén, de a Szigligeti-öbölben tarajos hullámok fogadtak. Badacsony után viszont elég komolyan befújt a szél és jóideig 20 csomó felett hasítottunk.

SiHu: Tihanyi-cső?

RI: A szokásos leállást most nem tapasztaltuk meg és 10 csomóval sikerült átevickélnünk rajta.

SiHu: Mi a véleményetek a rekord kapcsán az egytestű – kéttestű kérdésről, sokan fanyalognak, hogy a rekordot inkább csak egytestűekkel kellene futni?

RI: A szériaautó gyártás előszobája a Forma-1, valahogy az AC is így viszonyulhat a vitorlázáshoz, emiatt is várható a kéttestűek elterjedése és térnyerése. Ráadásul a Kékszalag is nyit ebbe az irányba, miért ne lehetne ezt a rekordot is megfutni kéttestűvel.

SiHu: További tervek?

RI: Idei szezonban még indulunk a Szüreti Regattán. A hajóban még maradt tartalék, így a rekordra is rápróbálunk még később.

Úgy terveztem, hogy a kísérlet során odafigyelünk az időjárási körülményekre, arra hogy ne legyen hideg se a víz, se a levegő a személyi biztonság érdekében. Emellett a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatnak köszönhetően egy biztosító motorost kaptunk a kísérlet idejére.

A csapat tagjai:

Rajnai István – tulajdonos

Büki Gábor – kormányos

Csányi Máté

Regős Rece Roland

Bagyó Áron


Bejelentkezés
E-mail  
Jelszó  
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Kiemelt cikkekKiemelt cikkek

Ki lesz a leggyorsabb a Regattán?

2013.05.17.   3 hozzászólás
Hagyományteremtő futamot indít a TVSK és a Helly Hansen

Kiárusítás

2013.04.24.   1 hozzászólás
Valamikor volt egy webáruházunk, aminek megszüntetésekor maradt néhány...

BB Charter – Balatonboglár

2013.04.24.   0 hozzászólás
„Változó tájakon – állandó kényelem.”

Delphia vitorlás és motoros hajók

2013.03.12.   0 hozzászólás
2013 februártól hazánkban új képviselővel kezdte meg a szezont Delphia...

Amikor a napfény kárt okoz…

2013.03.01.   0 hozzászólás
…segít a pr UV nap és fényvédő….
Kiemelt adok-veszekKiemelt adok-veszek

Használt vitorlák nagy választékban

2011.09.01.
Használt vitorlák nagy választékban többnyire a legnagyobb európai...

Rendelje meg CODE8 hajóját!

2011.09.01.
Carbon One DEsign 8 = CODE8 teljesen karbon verseny-túra hajó az Öné is...
EseménynaptárEseménynaptár

Finn Masters Világbajnokság

2013.05.17. - 2013.05.25.

Tóth István Emlékverseny

2013.05.17. - 2013.05.20.

Pünkösdi Regatta, Keszthely város Nagydíja

2013.05.18. - 2013.05.20.

Dolesch Iván Emlékverseny, FD VB előverseny

2013.05.18. - 2013.05.20.

EUROSAF - Delta Lloyd Regatta

2013.05.21. - 2013.05.25.

Atomerőmű kupa

2013.05.24. - 2013.05.26.

Badacsony Match Race

2013.05.24. - 2013.05.26.
Legfrissebb fórum hozzászólásokLegfrissebb fórum hozzászólások

Fények kis vitorlásra! ötletek

6 hozzászólás 2013.05.21. 21:48 - KN

Balcsi végnapjaitól

2520 hozzászólás 2013.05.21. 21:28 - Picur17

Nyilvános Adok-Veszek

674 hozzászólás 2013.05.21. 20:55 - Vajda Róbert

Bója vagy nád

14 hozzászólás 2013.05.21. 16:39 - ranger

Túrázóknak ajánlott

536 hozzászólás 2013.05.16. 09:07 - Merlin
Hírlevél feliratkozásHírlevél feliratkozás
hírlevél Az alábbi űrlapon adja meg nevét és e-mail címét.
SzavazásSzavazás
Kérjük csak akkor válaszoljon, ha látta!
Hiba történt az űrlap feldolgozása közben!
szavazás