A hazai IOM osztály története

2011.11.20. 20:23  - Beliczay Péter
Rovatok: Érdekes, rcvitorlázás  I  Kommentek: 0 hozzászólás
Cimkék: iom, pikanto, ts2, time, rcsailing
A hazai IOM osztály története

Igaz ez az osztály egy kis szelete a hazai rádió-távirányítású sportnak, mégis ezt nevezném a sport "olimpiai osztályának"

Nálunk hivatalosan nincs is. Mégis a jelenleg az itthon F5-E osztályban versenyző mezőny nagy része ilyen hajókkal jár.

azetone.jpg

2005-2006 Azetone

Tehát, az úgy volt…… Az első modellhajóm 2005-ben is ilyen volt. Az egy Azetone tipusú IOM hajó volt, kicsit átalakítva az F5-E osztály előírásaira. ( A különbségek árnyalatnyiak. Az IOM-nál kötött a gerincmélység, az árboc anyaga, a minimum súly.) Ez a hajó sok problémával küzdött, de inkább magam miatt. Hamar egy olyan értő személy kezeire volt szüksége, aki meg tudta javítani az általam lerontott alkatrészeket.

ts2.jpg


2006-2007 TS2

Ez után következett egy TS2, mely a kilencvenes évek végének egyik sikerhajója volt a világban. Angliából vásároltam ezt a már nem fiatal jószágot. És ez már kellően tartósnak bizonyult az én lapát kezeim között is. Sikerült is elsajátítani az alapjait az osztálynak.

taktic.jpg


2007-2009 Tacktic

Már nagy dérrel-durral úgy érezetem, hogy képben vagyok. Ezért a hazai építésű hajó mellett döntve Déry Attila megtervezte a Tacktic-ot, mely hazai és Naviga viszonyok között sikeres hajónak bizonyult. Sikerült is a 2007-es Naviga VB-n egy 7. helyet megcsípnem vele. Sajnos a világban ekkor bekövetkezett design váltás megpecsételte ennek a hajónak a sorsát. Az új fazonú hajókkal szemben gyenge szélben már nem volt versenyképes a hajó. Összesen hét épült belőle. Ebből egy fából az erdélyi Ferencz Gyula keze munkájából.

pikanto.jpg


2009-2011 Pikanto

Ekkor el kellett dönteni, hogy milyen utat járunk. Abban az időben kezdtek a horvát modellvitorlázók a világ élvonalába kerülni. Ebben nem kis szerepük volt a Graham Bantock által tervezett Topiko majd késöbb Pikanto hajóknak, amelynek az építési jogát megvették a horvátok és szinte az egész mezőnyük ilyen hajókkal járt. Mivel a legjobbaktól kikapni nem szégyen ezért egyre sűrűbben jártunk a horvát versenyekre. Végül rá kellett jönnünk, hogy Pikanto nélkül nem megy. Majd rá kellett jönnünk, hogy vele már olykor, olykor oda is bírunk érni. Közben a világ elindult a szögletes hajók felé. 2009-ben Barbadoson még a Pikanto volt  a király addig 2011-ben Angliában már az első ötben extrém szögletes hajók szerepeltek. A britPOP! és a Lintel azt az új generációt képviseli, ami modern hajókat is jellemzi újabban a Volvo Ocean Race-en keresztül a Code8-ig.  Ezért ismét változtatni kellett.

tiem.jpg


2011-? Tiem?

Meg el is jött talán a pillanat, hogy ismét belevágjunk a saját fejlesztésű hajóba. A gondolat már nyár végétől érlelődött, de csak november elején vált konkréttá. Szerencsénk volt, mert Simon Tamás a Code8 tulajának segítségével sikerült elérnünk a hajó tervezőjét, Andrej Justin-t, akinek a nevéhez olyan hajótervek kötődnek, mint az RC44, a Nautic-ok vagy a Jena nevű maxi. Egyszóval rutinos öreg rókára akadtunk, akit igen csak érdekelte a kihívás. Három hét alatt olyan hajót rittyentett, amibe első látásra bele lehet szeretni. A számok pedig azt mutatták, hogy a Pikanto teljesítményét bőven hozza, sőt erősebb szélben még túl is lépi. Persze a valóság és a szimuláció az mindig más. De bizakodunk. Most már nincs más hátra, hogy magas minőségben megépítsük ezt a hajót. Vagyis a neheze még hátra van. Ha mindez sikerül, akkor ismét könnyebb a helyzet, mert a 2009-es Világbajnok Zvonko Jelacic (CRO) fogja a hajót tesztelni.


Bár az elején a hajóosztály történetéről beszéltem, mégis a saját hajóimat soroltam. Ez csak részben exibicionizmus. Ma is ezek a hajók képezik a hazai IOM osztály hajóit.  Összesen 13 hajót mérettünk fel az MVSZ-el, amiből jelenleg mindegyik üzemel. Ez képezi a nem létező IOM flottát. Sajnos jelenleg olyan a helyzet, hogy az MVSZ-en belül nem túl kedvezőek az osztály versenyzési feltételei és ezt nem lehet máshogy. Így inkább maradunk a Modellező Szövetség szárnya alatt az F5-E osztályban. Az IOM osztály világversenyein általában részt tudunk így is venni. Európa IOM versenyei is nyitottak számunkra. Nem beszélve arról, hogy jóval olcsóbb...


Bejelentkezés
E-mail  
Jelszó  
Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Kiemelt cikkekKiemelt cikkek

Már nincs sok hátra a Pünkösdi Regattáig!

2012.05.14.   0 hozzászólás
Alig pár hét és ismét itt a már annyira várt Pünkösdi Regatta!

Helly Hansen kupa a Pünkösdi Regattán

2012.04.30.   0 hozzászólás
Az idei Pünkösdi regatta jubileumi esemény lesz. Az ünnepi...
Kiemelt adok-veszekKiemelt adok-veszek

Használt vitorlák nagy választékban

2011.09.01.
Használt vitorlák nagy választékban többnyire a legnagyobb európai...

Rendelje meg CODE8 hajóját!

2011.09.01.
Carbon One DEsign 8 = CODE8 teljesen karbon verseny-túra hajó az Öné is...

Árzuhanás!

2011.08.31.
Nautic 330 Club hajónkat családi okok miatt áron alul kínáljuk. Az első...
EseménynaptárEseménynaptár

Volvo Ocean Race

2011.10.29. - 2012.07.08.

Majthényi Zsombor Emlékverseny

2012.04.28. - 2012.01.03.

18 lábas skiff Európa Kupa

2012.05.11. - 2012.05.13.

Balatoni Évadnyitó

2012.05.12. - 2012.05.13.

America's Cup World Series 5

2012.05.12. - 2012.05.20.

Hlavnyai László Emlékverseny

2012.05.12. - 2012.05.13.

Atomerőmű Kupa

2012.05.18. - 2012.05.20.
Legfrissebb fórum hozzászólásokLegfrissebb fórum hozzászólások

Hajó buhera (felújítás, kiegészitők és egyéb nyalánkságok

665 hozzászólás 2012.05.17. 09:41 - szapcsika

Túrázóknak ajánlott

473 hozzászólás 2012.05.17. 09:33 - Merlin

Eladó Trapéz mellény

1 hozzászólás 2012.05.17. 09:12 - Zsombi

Telekocsi a vitorlázóknak

22 hozzászólás 2012.05.16. 13:35 - ka

Kapitány és legénység börze

381 hozzászólás 2012.05.16. 12:01 - boci
Hírlevél feliratkozásHírlevél feliratkozás
hírlevél Az alábbi űrlapon adja meg nevét és e-mail címét.
SzavazásSzavazás
Kérjük adja meg az Önhöz legközelebbi választ
Hiba történt az űrlap feldolgozása közben!
szavazás