Az első futamokra augusztus 20-án kerül sor F5-10-es hajóosztályban, mely a legnagyobb modellvitorlás osztálya a szervezetnek. Ez az osztály adja a legszabadabb tervezési és építési feltételeket, hiszen a vízvonalhossz és a vitorlafelület fordított arányosságára épülő képlet alapján készíthető. Az osztályban 2005-ben Kiss Miklós a felnőtt kategória negyedik helyét érte el a Világbajnokságon, de idén elsősorrban, junior kategóriában számíthat Magyarország jó eredményre. Ifj. Csóka László személyében.
Augusztus 22-től kerül sorra az F5-E vagyis Egyméteres kategória versenyeire, mely a legkisebb hajóosztály. Egységes vitorlázatú max. egy méter hosszú vitorlások a legnépszerűbbek hazánkban. Merülésük mindössze 38 cm lehet maximum és súlyuk, - ami nem előírás - közel van a 4 kg-hoz. Testvérei az idén ősszel hazánkba is bevezetésre kerülő IOM osztálynak, amely jelenleg a ennek a sportágnak a csúcsa. Itt felnőtt kategóriában is van némi esélyünk jó szereplésre. Ifj. Eredics István és Beliczay Péter érhet el jobb eredményt, de itt vitorlázik az 1988-as szöuli olimpia résztvevője Székely Antal is.

Augusztus 26-ával kezdődik a király kategória az F5-M vagyis Marblehead osztály versenysorozata. A Naviga szervezetén belül ez a legnépszerűbb hajóosztály. 127-129 cm hosszú egységes vitorlafelületű hi-tec anyagokat felvonultató osztály hihetetlen sebességre képes és bizonyos szelekben még a 10-es osztállyal is felveszi a versenyt. A magyar reményeket itt is a junior korú Ifj. Csóka László táplálja.
A magyar csapat már rendelkezik junior győzelemmel a Vb-k történetében, de a felnőtt érem még várat magára. Reméljük nem olyan sokáig. M kategóriában nem indul Horváth Zsolt, aki az egyik erőssége lehetett volna az osztálynak és feltámadni látszik Forrai Csaba, akinek már több junior helyezése mellett van két hatodik helye a VB-k történetében.
A verseny menete sokban hasonlít egy vitorlásversenyre, azzal a nagy különbséggel, hogy a nézőpont más és a legénység néhány távolról vezérelt szervomotor. A nagy előnye, hogy nézhető sport, hiszen a versenyzők közvetlen közeléből lehet a versenyt végignézni.
Az események persze már a hétvégén elkezdődnek, amikor is az M osztály Európa Kupa futama zajlik a VB előversenyeként. Maga a verseny eredetileg sukorói helyszínnel kerül megrendezésre, csak most a VB előtt került Lellére, hogy felkészülési lehetőséget nyújtson közvetlenül az esemény előtt. A verseny fődíja egy kupa, amit a Sukorói Önkormányzat ajánlott fel két éve, de még magyar versenyző nem tudta megnyerni. Remélhetőleg az idei évben megtörik ez a hagyomány és a kupa idén itthon marad.