Ebben az évben először nyílt lehetőség a nevezői létszám radikális növelésére, mivel az egyetemi flotta bővült egy sárkányhajóval. A csapatépítésre kiválóan alkalmas és látványos sárkányhajó Szegeden már több éve bizonyította, hogy biztonságos és gyorsan elsajátítható kezelése tömegeket képes megmozgatni. De a 20 fős legénység karonkénti megszervezése már erőn feletti feladatnak bizonyult. Vasárnap, a 8 km-es távot sárkányhajóval csupán egy oktatókból és hallgatókból álló 14 fős csonka csapat teljesítette. Így érthető, hogy az 59:03 perces futamidő csupán a 15. helyezésre volt elegendő.
A szerdai versenynapon a több mint 70 fős kajakos és sárkányhajós kurzus tagjai közül is csak ketten vállalták a rajthoz állást. Ők élvezettel és kitartóan lapátoltak a halászladikban és 1:32:16 órás futamidővel az 5. helyezést érték el.
Úgy tűnt, hogy a szombati nap lesz alkalmas arra, hogy a hallgatók vitorlással teljesítsék a versenytávot. A kitartó legénység több mint három órán át küzdött a Tisza sodrásával, – miközben a Belvárosi híd alatt egy felborult kajakosnak nyújtottak segítséget – de leállt a szél és nem jutottak el a Maros-torkolatig.
A nyílt versenyen nem csak hallgatók és oktatók versenyezhettek. Talán iránymutatónak tekinthetjük Gyökös Lajos (K-1) kajakos 39:57 perces szerdai, Kipper György (SZK-1) 1:03:06 órás hétfői futamidejét és azt, hogy Ök ha esik, ha fúj vízen voltak.
Találgathatjuk, hogy a minimális erőnlét, az önbizalom hiánya, az időjárás, a szervezés, vagy a hallgatók időbeni leterheltsége eredménye miatt maradt el a nevezők száma a várakozástól, az bizonyos, hogy egészségünk megőrzése érdekében aktívabb sportolásra van szükség.
Az eddig i futamok eredményei megtekinthetők a www.autoinfo.hu/tekord oldalon.
Gratulálunk a résztvevőknek!
|
340 GPS
|
Sárkányhajózás
|
Sárkányhajózás Sárkányhajó
|
UNIVERSITAS REGATTA 2009 3. csapat SZTE
|
2009.10.18 11:22:25
|
7,9
|
00:59:03
|
Teljesítve DÉMÁSZ VÍZITELEP
|
|
339 GPS
|
|
Vitorlázás FD
|
Páli Kata, Erdélyi Ádám, Kipper György SZTE - TISZAVIRÁG SE.
|
2009.10.17 11:20:32
|
8,5
|
03:08:43
|
Nem teljesült DÉMÁSZ VÍZITELEP
|
|
338 GPS
|
|
Kajakozás SLALOM KAJAK
|
Kersztúri Márk Dávid SZTE
|
2009.10.17 11:20:21
|
6,4
|
01:36:13
|
Nem teljesült DÉMÁSZ VÍZITELEP
|
|
329 ÓRA
|
Sárkányhajózás
|
Sárkányhajózás Sárkányhajó
|
UNIVERSITAS REGATTA 2009 2. csapat SZTE
|
2009.10.14 12:00:00
|
8
|
00:00:00
|
Nem teljesült DÉMÁSZ VÍZITELEP
|
|
332 GPS
|
Halászladikozás
|
Halászladikozás Halászladik
|
Molnár Márton, Nyőgér Gábor, Kipper György SZTE
|
2009.10.14 10:43:50
|
8,0
|
01:32:16
|
Teljesítve DÉMÁSZ VÍZITELEP
|
|
331 GPS
|
|
Kajakozás K-1
|
Gyökös Lajos DÉMÁSZ VÍZISPORT EGYESÜLET
|
2009.10.14 10:10:04
|
7,7
|
00:39:57
|
Teljesítve DÉMÁSZ VÍZITELEP
|
|
328 ÓRA
|
Sárkányhajózás
|
Sárkányhajózás Sárkányhajó
|
UNIVERSITAS REGATTA 2009 1. csapat SZTE
|
2009.10.14 10:00:00
|
8
|
00:00:00
|
Nem teljesült DÉMÁSZ VÍZITELEP
|
|
330 GPS
|
|
Kajakozás Slalom kajak
|
Kipper György (54) TISZAVIRÁG SE.
|
2009.10.12 13:10:43
|
7,8
|
01:03:06
|
Teljesítve DÉMÁSZ VÍZITELEP
|
Kipper György