Kezdte Michel Desjoyeaux, aki élete második Vendée Globe versenyét nyerte. Az ő ídeje új versenyrekord 84 nap 3 óra 9 perc 8 másodperc, február 1-én futott be.
Másodiknak érkezett február 7-én Armel Le Cléac'h, aki némi jóváírást is kapott. Ideje 90 nap alatti 89 nap 9 óra 39 perc 35 másodperc.
Harmadikként, de nem harmadiknak Samantha Davies, aki a Vendée Globe második leggyorsabb női versenyzője lett így Ellen MacArthur után. Jóval a tőkesúly nélkül érkező Marc Guillermot előtt érkezett, de 1 óra 19 perccel mégis lemaradt a harmadik helyről, hiszen utóbbinak jelentős jóváírása volt és így hiába érkezett később. Marc Guillermont ideje 95 nap 3 óra 19 perc és 36 másodperc, míg Sam-é 95 nap 4 óra 39 perc 1 másodperc.
Ötödik Brian Thompson, aki alig néhány órával verte meg az első nőt, aki mindkét irányba megkerülte már a Földet. Thompson ideje 98 nap 20 óra 29 nap 55 másodperc, míg Dee Caffari 99 nap 1 óra 10 perc és 57 másodperc alatt kerülte meg a Földet ez alkalommal.
A hetedik helyezettre még várni kell egy kicsit, mert az erre a pozícióra pályázó Arnaud Bossiéres még kb 1000 mérföldre van a céltól.
Persze még koránt sincs vége a versenynek, hiszen a 12. osztrák Sedlacek komoly gondokkal küzd. Tőkesúlya sem tökéletes már, de jóval komolyabb a baj az árboca tetején, a nagyvitorla sínével.
Minden idők legnagyobb mennyiségű kiesőjével büszkélkedhető versenyen vajon lesz-e még áldozat? A jelenleg versenyben lévő 12 hajó közül kénytelen lesz-e feladni még valaki?