Nos, ezt a feelinget hozza vissza, ezt a funkciót látja mostantól el Eplényben az ülőliftessé fejlesztett, hóágyús és gondozott sípálya. Három öreg rozmár (ki nem sza-roz már) kilopakodott a munkahelyéről és kémkedő útjára indult szerda reggel a „Szent Sólyom” nevezetű felvonó kipróbálása végett.

Kellemessé fejlesztett magyarosan alpesi táj fogadott, rendezett parkoló, a rengeteg hóágyú nyomán tökéletes hó, a pályán és a felvonókon nyüzsgő élet, meglepően kultúráltan síelő népek és semmi sor a felvonóknál. Egy tenyérnyi Európa és a pénztársorban ennek szocreál-szlovákos változata (az alig tíz fős sort több mint húsz percig álltuk, hogy végül jegyet kapjunk, ezen kérjük szépen még csiszolni, mert ha van két óránk síelni és odautazunk a dohos fővárosból, és időre vissza kell lopakodni, akkor –és egyébként is…)

Meglettek az ismerősök is, innen-onnan fel-felbukkantak. Erre annál is inkább lehetett számítani, mert…de ezt külön bekezdésben.

Volt ez a Kalózos-könyv cikkem pár napja, azóta csöng a telefonom és viszik a könyvet, azt akarják tudni, hol leszek a városban és odajönnek a könyvért, és visznek a társaiknak is, működik a dolog, a kapcsolati tőke teríti a portékát. Ennek nyomán csöng a telefon tegnap, kérdi egy régi cimbora, hogy Fűzfőre mint juthatna el egy könyv. Mondom neki, holnap megyünk Eplénybe síelni, javaslom, útközben fussunk össze, ám nem bonyolítjuk ennyire, nevére kell leadnom egy példányt a sí kölcsönzőben, ez a megoldás.  Ma reggel is hív egy fűzfői figura. Kérdem tőle, az előbbi cimborát ismeri-e, és persze igen…Mire felértünk Eplénybe három könyvet hagyhattam a kölcsönzőben…

”Belső hely” mondom egy kis idő múlva a büfénél elém igyekvő, de egyébként ismeretlen tagnak. „Ja!” vigyorog és visszalép…ez egy ilyen hely…

Igen, valami lényeges megmozdult, valami olyasmi, ami régen a Normafa lejtője volt a téli hétvégéken, ami nagyon kell a szétszabdalódó vitorlástársadalomnak.
„A vitorlázás nem sport, hanem társadalmi érintkezési forma, mely rendelkezik a csak rá jellemző sajátosságokkal és tárgyi eszközökkel.”- tanították bölcs eleink mocó korunkban.
A sólyomfészekből visszatért kémek a „tárgyi eszközök” pazar módon való működéséről számolhatunk be. Bár a sokezres hegyeknél kisebb, de cseppet sem savanyú –sőt!-, és a miénk! A többi már rajtunk múlik.

A kémek megúszták, észrevétlenül osontak vissza munkahelyeikre. Az alkalmazottak és alvállalkozók viszont lebuktak, mert ha bármi lényegeset dolgoztak volna, észrevették volna hiányunkat…Sebaj! Mivel manapság minden elbliccelt munkaóra komoly környezetvédelmi hőstett, vehetjük úgy, hogy ma rendesen lecsíptünk az „ökológiai lábnyomunkból”.((-: