Adatlap
Neve: Versenyzői engedély ötlete.
Apja: A szabálytalan versenyzés ténye.
Anyja (a jó édes..): Az azonnal üdvözítő megoldást tudó illetékesség ellenállhatatlan vágya.
Élt: kb. fél évet. Rendszertanilag a konfliktusvállalás pótcselekvései közé sorolódik.
Életrajz:
-Volt egy probléma mely oly nagy, hogy ezrével kell az embereket „beiskolázni”.
-A 2005 -ös Kékszalagon az utolsó csepp is a pohárba kerül, és 2 hét alatt az egyedül üdvözítő megoldástól hangos a vízpart.
-Majd fél év vita: igen vagy nem az egyedül üdvözítő megoldásra.( normális ésszel fordítva szokták:pl.: fél év agymenés majd két hét válogatás az addigra felszínre kerülő csupa jó és működő és véghezvihető és közelfogadott ötletből)
-Ötlet rövid úton való elvetése.
-Azóta fél éve csönd van.
Döntsük végre el mi történt és cselekedjünk aszerint!
Mert: A) vagy koránt sem volt akkora a probléma mint a fölhajtás…
B) vagy volt probléma elég nagy, akkor meg van is…és nem látom ,hogy dolgoznának a megoldáson akik fél éve még verték az asztalt, vagy kötelességük lenne megoldást keresni.
Megértem, hogy nagy a csend a sarokból ahová befestették magukat az engedély nagy pártolói. Sajnálom, nem az én saram ami most a ventillátorba került…Akiknek nem tetszett a „Mindenki hazamegy és hússzor leírja a házi feladatos füzetébe, hogy: Nem szabálytalankodom a versenypályán!” módszere most jószándékkal elővennénk a témát:
-Ha van probléma találjunk megoldást rá. ( Vannak már működő megoldások testvérsportokban és házon belül is…sőt a konfliktuskezelés vezetői szinten elvárhatóan ismert módszerei is támpontokat nyújtanak.)
-Ha meg nem volt probléma, akkor felemlegetés útján neveződjenek meg azok akik az esetleges jövőbeli hasonló kirohanásaik esetén nem árt ha már eleve gyanusak egy kicsit…
Alapaxiómák:
1.)Az ember természetéből fakadó módon a pályajelek közelében a szabálytalanság árán nyerhető előnyök láttán a kormányosi agyakra ereszkedő vörös köd kitakarja a látómezőből a paragrafusokat.
Ez így van a társadalom más részein is, ezért nincsen elégségesen jelenlévő igazságszolgáltatás nélkül törvénytisztelet.
2.)A munkaköri konfliktusvállalás a szabálytalankodókkal szemben nehéz kenyér és fekete leves. Senki sem szereti az ügyeletes galád szerepet.
Pláne ha a szabálytalankodó sporteredményei, társasági központi szerepe, tekintélye vagy a vitorlázás életéhez való anyagi és munkaáltali hozzájárulása miatt társadalmi sőt anyagi értelemben is „kenyéradója” lehet leendő bírájának.
3.) A bóják körül és a rajtterületen nincsenek felfestve a vonalak mint a focipályán. Így a ki kinek miért is térjen ki eldöntése az amúgy csaknem szent résztvevők maga felé hajló keze okán néha igényelhet „partjelzőt” aki „lest jelez”.
Így könnyen belátható:
Ha a bíráskodást könnyebb szívvel bevállalhatóvá tesszük, valamint ha az egy helyzeten nyerhető előnyöket csökkentjük (pl.:modellvitorlásrajt, betétbója, stb) akkor csak könnyen elviselhető mértékben fognak a sporik tolakodni-könyökölni.
Megkavartam az állóvizet…a nagyobb darabok felúsztak rendre…akinek nem inge ne kenje magára!…Legye e téma végre igazi közagymenére bocsátva!
Letölthető tanmese: magyarcsaszar.pdf